Történet egy lányról és egy kutyáról, de főleg a körülöttük lévő világ sötét valóságáról. Történet egy beteg elméről, és egy gyermekét védelmező apáról.
Basically. Tulajdonképpen csak nagyon sötét és nagyon nyomasztó.
A fejezeteknek tulajdonképpen nincsen meghatározott sorrendje, bárhogyan olvasható.
Miserere || Lacrmiosa || Adagio || Agnus Dei || Gnosseinnes
Korhatár: 18+
Figyelmeztetés: állat halála, pedofília
zene, hogy még sötétebb legyen
Miserere
miserere
[ˌmɪzəˈrɛərɪ]
(lat. „könyörülj”)
A sűrűn hulló
eső elmossa a vért. Szinte elviselhetetlen tömegként zúdul le a víz, és a sötét
betonon igazából nem is látszik semmi, csak a kavargó feketeség, mert a vér
feloldódva ömlik mindenhova; beszívja a föld. Belefolyik a csatornákba is, nem
kell majd feltakarítani, nem hagy nyomot, amin elszörnyednek az arra járók. Az
arra járók, akik a hírekből hallják majd holnap, hogy mi történt – „valaki
megölte azt a szerencsétlent, állítólag az a fiú onnan szemből” – akik nem
tudják, hogy ez a sármocskos vér beleitta magát minden apró repedésbe, ahogy a
feltépett erek utat engedtek neki.
Daniel meghalt,
a testét elszállították, utána kezdődött meg a végeláthatatlannak tűnő esőzés.
A cseppek
felcsapódnak a földet érést követően, akár az apró kövek, egyre magasabbra és
magasabbra, fel az ég felé, mintha visszafelé igyekeznének a felhőkbe. Mintha
csak visszafelé esne az eső. De ha így lenne, akkor szépen lassan alább maradna
ez a vihar, elcsendesülne, míg végül még el sem kezdődik. Daniel teste még a
földön heverne, az eső előtt, a mentő előtt, és a vére is visszafelé folyna az
erekbe, amik megduzzadnak, aztán a szíve még újra ver, ba-bamm, egyre
erőteljesebben és gyorsabban és gyorsabban, ba-bamm. Daniel mély levegőt vesz,
de befelé szívja a kifújt levegőt, szén-dioxid be, oxigén ki. A teste
megrándul, fel az ég felé – az eső is visszafelé szemereg –, a szemöldökén a
bőr összereped, ahogy a feje felemelkedik a betonról. A teste újra rándul, úgy
tolja fel magát, mint egy ócska, törött marionettbábú, a derekát mintha
láthatatlan zsinóron rángatná valaki. A lábai ernyedten nyúlnak, a kezei
lógnak, mert még eszét vette a fájdalom és a feltépett gyomorból kiömlő vér,
ami most inverz vízesésként felfelé folyik. Daniel mozgása görcsös és
kicsavart, de egy kéz megtartja pár pillanatig, miközben a kés is kisiklik a
gyomrából, és újra és újra, pontosan háromszor. Nem tudja kimondani a szavakat –
„hagyd abba!” –, túl nehéz, nem tudja, n e m t u d j a, a betűk elrothadnak a szájában, az
ízük undort keltő.
De a késelés
előtt Daniel még kiabál, még mielőtt a hang megszorul a tüdejében.
– ⸮… zslevűm
tzsaf a iM
A késről a vér
Daniel gyomrába kenődik, a penge tiszta és éles, a fény is mintha megcsillanna
rajta, de Daniel tudja, hogy ezt csak ő látja így. A lámpa fénye beteges sárga,
abban nem csillog semmi. Az a fajta fény, ami alig töri meg a sötétet, de
Daniel azt is tudja, hogy ezt is csak ő látja ennyire élettelennek. Mert nem
lehet ilyen, nem lehet ennyire fájdalmasan színtelen minden.
Az eső előtt
Daniel visszafelé lép, természetellenesen teszi hátra a lábait, ahogy előre
sétál visszafelé, hogy távolodhasson a férfitól.
– !⸮men
,tamoynál a nékéb dgyah gyoh ,matdnomgeM
Nincs kés, sehol
sincs, talán nem is lesz, hiszen miért lenne? Abraham kezei üresek – mert a kés
a zsebében van –, szorosan a teste mellett tartja őket, ahogy Danielt nézi. A
szája lefelé görbül, szinte már sírás kerülgeti.
– !zsaf geteb et
,ynálsik yge ybbA
– .tamáytuk a
etlögeM – Abraham hangja karcolja a levegőt.
Csak ők vannak,
az utca néptelen. Esőre áll az idő, már-már szemereg is, a felhők beborítják az
eget azt ígérve, hogy örökre elnyelik a nap utolsó sugarait is. Sötét van, a
lámpák fénye hirtelen huny ki. (A kés pengéje tizenhat centiméter).
– !panza
kalajríyn gyoh ,anlov ttellek iK
Abraham arcán a
hegek olyanok, akár a repedések a törött porcelánon. A bőre hófehér, ijesztően
hófehér ebben a szürke megvilágításban, és a hegek vörösek. Néhol rászáradt a
vér, mert Abraham lekaparta a varratokat.
Aznap, az
összetört tükörben ezer darabra szakadt a fény. Abraham törte össze azt a
tükröt, az ő fejét csapta hozzá Daniel újra és újra és újra, amíg el nem
fáradt, a szilánkok sercegtek Abraham bőre alatt, takony, nyál és vér
maszatolódott el. Attól sebes még most is, és Daniel megbánta, hogy nem vágta
el a szilánkokkal Abraham torkát. El kellett volna. (A kés a zsebében van,
összecsukható).
– .megne
láttotnáb et sÉ !tamáytuk a etlögem ybbA
– !ynálsik yge
ybbA
– .tamáytuk a
etlögeM
Daniel
távolodik, hátrafelé teszi a lábait és dühös, és Abraham arcába mered, a
sebekre és arra az ostoba, sántikáló járására, ahogy Abraham is távolodik tőle.
Visszafelé lépkednek, ahogy dörög az ég, mert eső lesz, de még nem égnek az
utcai lámpák. Daniel visszafelé húzza fel a kapucniját, amit éppen levett,
amikor meglátta Abrahamot a játszótér közelében. Mindig ott kóborol, mocskos
féreg, mindig mindig a gyerekek körül van. De Daniel eltávolodik, és mikor
észreveszi, odakiált neki:
– !⸮lórdagam
zslezpék tim sigéM !gem jllá lannoza ,maharbA !maharbA ,jéH
Ahogy az utcán
vonaglik hátrafelé, zihál, pedig nem rohan. Hazafelé tart, oda hátrál vissza,
mielőtt elindul, hogy megkeresse Abrahamot, akit korábban a konyhaablakból vesz
észre. Mielőtt elered az eső.
Adrenalin,
keserű fémíz és nyál, érzi a pulzáló ereket, az élet minden dobbanását a
bőrének feszülni, a düh széttörné a csontjait a mellkasában, akkora erővel akar
kirobbanni. Meg akarja fojtani a saját kezeivel, érezni, ahogy a teste elhal az
ujjai között. Még hallja Abby sírását, amikor az ajtó becsukódik előtte,
mielőtt kilép a lakásból. A kislány remegve zokog, levegőt is alig kap, és az
anyja valahol azt ismételgeti, hogy talán nyugtatót kellene adni neki. Előtte
elmesélik Danielnek, hogy mi történt, előtte kétségbeesetten, dühösen érnek
haza, előtte Daniel még a konyhában mosogat. Éppen eltörli a tányérokat, amik
minden mozdulattal egyre vizesebbek és vizesebbek lesznek, már csöpög róluk a
mosogató habja. Aztán Daniel visszateszi őket a vízbe. Az ablakon mered kifelé,
az utcát bámulja, de nem lát semmit, mert a gondolatai máshol járnak. Abraham
is eszébe jut, és örül, hogy az a mocsok nincs többé, hogy örökre eltűnt a
környékről. Jó lenne tudni, hogy hova került – vajon börtönbe vagy zárt
osztályra? Mindkettő tökéletes, amíg lakat alatt tartják.
De legelőször
Abby jut eszébe, meg az a másik, szerencsétlen kislány, aki azóta sem mondott
el semmit arról, hogy valójában mi is történt. De nem is kell, mert Abraham
most már biztosan rácsok mögé kerül.
És ekkor – az
eső előtt – Daniel még 15 perc és 7 másodpercig életben van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése