Gyászmise több felvonásban - Agnus Dei

Ezt csak óvatosan. POV Bobby. És... sajnálom.

Miserere  ||  Lacrmiosa  ||  Adagio ||  Agnus Dei ||  Gnosseinnes

Korhatár: 18+

Figyelmeztetés: állat halála, pedofília 

zene, hogy még sötétebb legyen

Agnus Dei

Agnus Dei

[ˌaɡnʊs ˈdeɪiː] (lat. „Isten báránya”)

 

 

A reggeli napfény sávokra szeleteli a konyhapadlót, ahogy a redőnyön át befurakodik. Sárga és arany színű, egészen szép is lehetne. De nem szép, éhesen nem, éhesen csak zavaró, mert aludni sem lehet. Bobby hasa korog, úgy fekszik a konyhában, a hideg kövön, a vize is hideg. Minden hideg, éhesen minden rosszabb.

Abraham jön, de a reggeli nem, nincs táp, nincs semmi. Csak Abraham zörög odafent a pulton – minden reggel zörög –, valami fröcsög és szörcsög, büdös és egy gépből jön ki. Azt issza meg Abraham, kicsit ki is önti a padlóra. Bobbynak szúrja az orrát a szag, de a reggeli nem jön. Bobby megböködi az elnyűtt műanyag tálat, az alja súrlódik a linóleumon, de a reggeli nem jön.

Csak az jön, akit Abraham úgy hív, Anya, az csoszog kifelé a szobából.

– Kiöntötted a kávét? – kérdezi. – Vigyázhatnál jobban is! A gyógyszereidet bevetted?

Bobby a farkát csóválja, olyan kedves Anya hangja, ez biztos ételt jelent, és már érzi is a felvágottat, igen igen, felvágott és sajt, hmm, felvágott és sajt és megint csörgés. Vakkant egyet, de megijed a hangjától egy pillanatra, beszalad az asztal alá, és onnan les felfelé.

De a reggeli nem jön.

 

Korán van ebéd. Csak olcsó száraztáp van, ami már szottyadt kicsit, és nem ropog a fogak alatt, de finom. A víz nem jó, már soknapos, úszkál is benne valami kosz, meg egy szem táp, ami az imént beleesett. Anya adta az ebédet, járt hozzá fülvakarás is, meg hogy „jó fiú!”, most pedig pihenés van. Most melegebbnek érződik a konyha is, a beáramló napfény is szép, Bobby hátának jólesik.

 

Estére a táp, ami az ivóvizestálban úszik, felpuffad és beszőrösödik, Bobby kilökdösi az orrával, és a padlón reggelre szétmállik. Tegnap nem volt séta sem, ezért Bobby reggel már nem bírja és a pálma mögé pisil. Amögé, ami Anya szobájában van a sarokban, mögötte épphogy van egy kis hely. De Bobby pici és vékony, befér, és itt nem veszik észre a foltot.

Most sincs reggeli, ezért Anya most megszidja Abrahamot, de olyan kedves a hangja: „Jobban is figyelhetnél erre a szegény állatra, fiacskám! Etesd meg.”

Megint táp van, az íze rossz. Abraham ledob egy kis darab szalámit is, az finom, de odaragad a padlóra, és Bobby nehezen nyalogatja fel. Anya papucsa elcsoszog az orra előtt, aztán vissza, és letesz valamit az asztalra, ami úgy csörög, mint a póráz. Bobby megcsóválja a farkát, ahogy felfelé pislog Abrahamra, mert a sétát mindketten szeretik, Abrahamnak is jót tesz, mindig örül, ha ki lehet menni. Bobby is örül.

 

Odakint hideg van, a talpán fáj tőle a bőr, úgyhogy gyorsan szedi a mancsait. A póráz engedi, Abraham már messzebb van, de Bobby megvárja, mert együtt mennek, ők ketten. Abraham utoléri, és Bobby megint elindul, vissza-vissza pislog a gazdájára, hogy jöjjön ő is, jót tesz neki a séta. Attól Abraham mindig boldog, és akkor Bobby is boldog.

 

Este Anya azt mondja, „büdös van”, aztán keresnek és keresnek, elhúzzák a pálmát is. Abraham arca most más, hozzá vágja a papucsát Bobbyhoz, aki nyekken és kiszalad a konyhába, be az asztal alá, ott jó lesz, elbújik egy doboz mögött. Abraham hangja recseg és ropog, kiabál, Bobby nem szereti, ha kiabál, aztán az arca már ott is van az asztal alatt. Négykézláb van, olyan közel Bobbyhoz, hogy érezni a szájszagát, Bobby remeg, és Abraham üvölt („te büdös kis korcs!”). Megragadja Bobbyt, ami kicsit fáj, mert összenyomja a gyomrát. A szobában el van húzva a páfrány, mögötte a szőnyeget felhajtották. Büdös van, és csúnya színű a padló. Abraham ledobja Bobbyt, bele a vizeletfoltba, Bobby érzi a mancsán, hogy nedves a szőnyeg. „Berohadt”, ezt mondja Anya, Bobby nyüszög, és Abraham megüti. Aztán megint. Bobby elszalad, de Abraham megint elkapja és bevágja őt a fürdőszobába. Az ajtózár kattan, sötét van és hideg. Bobby a szennyeskosár mögött bújik meg. Pisilnie kell, de itt jó, mert nem veszik észre.

 

A játszótéren sokan vannak, Bobby szagokat keres és Abraham most boldog. A gyerekeket figyeli, főleg a kislányokat, azokat nagyon szereti figyelni, néha beszélget is velük. Azokat szereti, akik magasak és nyurgák, és akikkel nincsen felnőtt. Néha le is fényképezi őket, de titokban, és otthon nézegeti a képeket. Elmeséli Bobbynak, mert azt mondja, Bobby jól tud titkot tartani, és Bobby büszke, mert tényleg jól tud, akármit is jelent az, hogy titkot tartani. De jól csinálja, és Abraham ettől boldog. Úgyhogy továbbra is jól tart titkot.

Egyszer Anya meglátta a fényképeket és nagyon mérges lett. Sírt, és azt mondta, „nem szabad, fiacskám, hát hányszor kell még elmondanom?” Azóta Abraham még jobban vigyáz, hogy senki se láthassa őket.

Bobby szereti a lányokat, mert kedvesek, és Abraham is kedves, mert azt mondja: „gyertek, simogassátok meg. Nem bánt”. Bobby sok simogatást kap, meg fülvakarást, ó, azok a fülvakarások! Az az Abby nevű csinálja a legjobban, abba egészen belebizsereg Bobby bőre, ami olyan, mint a hidegrázás, csak jó. Abraham néha hoz jutalomfalatot is, hogy odaadja a lányoknak, akik odaadják Bobbynak. És amikor a lányok megsimogatják Bobbyt, Abraham néha megsimogatja őket az arcukon, hogy az ő bőrük is olyan jól bizseregjen, mint Bobbyé. Ilyenkor Abraham este felvágottat ad vacsorára, meg néha sült húst is. És Anya is megsimogatja Abraham feje búbját, és Abraham olyankor mindig mosolyog. A szobájában, ahol Bobby is alszik, lekapcsolja a villanyt, kattan a zár és sötét van, de ez más sötét, mint a fürdőszobában. A telefonja világít, azt nézi, és néha liheg is közben. Bobby boldog, ha Abraham is boldog.

 

Abby mindig visszajön, mert azt mondja, Abraham olyan kedves vele, és Bobby a kedvenc kutyája az összes közül, akikkel találkozni szokott a játszótéren. Bobby szeret kedvenc kutya lenni, és ez Abrahamot is felvidítja, pedig rossz napja van. Reggeli nem volt, de a séta már korán elkezdődött, úgyhogy Bobby ellop egy darabka kenyeret az egyik kuka mellől, azt rágcsálja el, amíg Abraham a kislányokat keresi.

Abby jutalomfalatot is ad, amit Abraham szórt a kezébe, jó sokat. Talán azt akarta, hogy Abby adjon reggelit.

Abraham megkérdezi, „hány éves vagy?”, és Abby azt mondja, „tizenegy”. A játszótéren sokan vannak, ott vannak a barátnői is, és amikor megkérdezik tőle, hogy mit csinál azzal a furcsa fiúval, akkor azt mondja, „gyertek ide, Abe a barátom, és van egy kutyája!”. Most sokan vakargatják Bobby fülét, aztán Abraham megkérdezi a lányokat, hogy csináljon-e közös képet róluk Bobbyval. Csinálnak. Este Abraham kizárja Bobbyt a szobából, és akkor sem nyitja ki, amikor Anya kopog neki. Bobby Anyánál alszik.

 

Abby ott áll a játszótéren megint. Ősz van, az idő hűvös. Abby minden hétvégén itt van, mindig egyedül ácsorog. A  testvére is vele van, azt Hayley-nek hívják és sok másik gyerekkel együtt kergetőzik. Bobby is egyedül van, a farkát csóválja, amikor Abby végre észreveszi őt. Fülvakargatást is kap, de jutalomfalat nincs, mert Abraham sincs sehol, pedig az előbb még itt volt. Aztán már nem.

„Miért vagy egyedül?”, kérdezi Abby, miközben körbe-körbe tekintget. „Abe miért hagyott itt csak úgy?”

Bobby nem tudja a választ, de nem fél, mert itt van Abby, és az majdnem olyan jó, mintha Abraham is itt lenne. A hátát is vakargatja, ez jólesik, de milyen jólesik, még akkor is, ha hideg szél fúj és fázik. Bobby toporog picit, mert fájnak a mancsai, és Abby az ölébe veszi őt, ahogy leül a padra. Bobby körbeforog, szinte leesik a lány lábáról, aki ezen nevet, majd bevackolja magát, és az orrát a puha kabát alá temeti. Aztán jön valaki, akit Abby Anyának hív, de ez másmilyen Anya, mint ami nekik van otthon, mert ez fiatalabb és nem is jár görnyedten. Azt kérdezi, „kié ez a kutya, drágám?”, és Abby elmondja, hogy „Abe-é, csak nem tudom, hogy hol van. Itt hagyta Bobbyt”.

„Nem kéne mindenféle idegen kutyát az öledbe venni! Lehet, hogy bolhás. Még csak az kéne, hogy megharapjon!”

De Bobby nem harap soha, soha soha soha sem harap, és nem is bolhás. Csak fázik.

Aztán beszélnek még egy kicsit, Abby meg azt mondja:

„Nem hagyom itt Bobbyt!”

„Nem fogunk koszos kutyákat hazavinni!”

„De anyaa!”

Abby-Anya arca most megváltozik, olyan más lesz, amikor Abby azt mondja, „Abraham”.

Fúj a szél, egyre hidegebb van, és Bobby még szorosabban dugja az orrát a kabát alá. Nem akarja hallani a veszekedést, sem Abby sírását, de amikor a kislány hirtelen felemelkedik, apró kezeivel méginkább magához szorítja Bobbyt, és csak akkor engedi el, amikor belépnek a meleg lakásba. Új szagok vannak mindenhol, finomak és tömények, és egy férfi jön, aki nem Abraham, de neki is jó a szaga, a keze szalonnás. Azt kérdezi, hogy „hát ez a kutya?”, és Abby elmondja, hogy mi történt. És hogy hazahozták őt, mert Abraham már lassan egy órája eltűnt, de majd megkeresik és hazaviszik Bobbyt. A férfi azt mondja, szerinte tudja, hogy ki lehet Abraham,  és Bobby a farkát csóválja, mert ő is tudja. Meg azt is, hogy nem kell félteni Abrahamot, nem tűnt el, csak elment azzal a másik lánnyal valahova.

A férfit Anya úgy nevezi, hogy Daniel, és amikor simogatja Bobby hátát, Bobby orra a szalonnaszag után megy, meg a nyelve is.

„Apa, a kezedet nyalogatja!”, nevet Abby.

„Úristen!”, Apa-Daniel ijedten kiabál, Bobby hátrahúzza a füleit. „Lehet, hogy meg akar enni?!”

De Bobby nem akarja megenni, inkább közelebb megy, hogy megmutassa, nem bánt, de Apa-Daniel hátrébb ugrik, elfekszik a földön és magára rántja Bobbyt. „Támad, már támad is!”.

Abby nevet, és ez a hangzavar megijeszti Bobbyt, de nem tud elfutni, mert Apa-Daniel szorosan magához húzza.

„Jól van, kishaver, nem akartalak megijeszteni”, ezt mondja, aztán a bordáját dörzsöli. „Te csont és bőr vagy… na várj, mindjárt kapsz valamit enni.”

Ebédidő van, felvágott van, meg kolbász, szalonnát nem kap. Vizet is tesznek elé, és azt mondják „micsoda étvágyad van!”.

Bobby aggódik. Sosem volt még ebéd Abraham nélkül, és ha Abraham visszamegy a parkba, és nem találja ott Bobbyt, biztosan megijed majd. Bobby az ajtót kaparja, és Apa-Daniel azt mondja, „kísérjük haza!”. Abby is vele megy, Abby-Anya nem, ő marad a másik gyerekkel. Abby megmutatja, hol találta meg Bobbyt, aztán Abrahamot keresik, de egy feldúlt nő azt mondja, „szerencsére eltakarodott innen az a mocsok. Én nem tudom, mit művelt azzal a kislánnyal, de én kihívnám a rendőrséget.” Bobby nem tudja, mi az a rendőrség, de nem hívják ki, inkább megkérdezik, merre lakik a szörnyeteg, de Bobby ezt nem érti, hogy „szörnyeteg”, de végül hazakísérik őt. Kopognak, és Bobby kiugrik Abby öléből, amikor Abraham ajtót nyit.

„Elloptad a kutyámat!”, kiabálja Abraham, és Abby hátra lép, Apa-Daniel meg előre.

„Te vagy Abraham?”, kérdezi Apa-Daniel.

„Nem lophatod el a kutyámat!”

„Én találtam meg odakint. Majdnem megfagyott, basszus!”

Bobby a farkát csóválja, de Abraham odébb rúgja őt, amikor a lába mellé áll. Apa-Daniel figyelmezteti, hogy ne emelje fel a hangját, Abraham pedig figyelmezteti, hogy fogja be a pofáját. Apa-Daniel azt mondja, „ne lássalak meg többet a park közelében, felfogtad?”, Abraham pedig dühösen becsapja az ajtót, és megint belerúg Bobbyba.

„Mindent tönkreteszel, te átkozott korcs!”, ezt üvölti, és amikor Bobby nem mozdul, Abraham ismét belerúg. Bobby nyekken, a rúgás fáj, és Anya is kicsoszog a szobából. Azt kérdezi, „mi a fenét művelsz? Nem vetted be a gyógyszereidet, ugye?”, de Abraham kiabál rá, meg azt mondja, hogy „takarodj innen, te vén kurva!”. Bobby a sarokban ül, az oldala fáj, Abraham ajtókat csapkod. „Nem csináltam semmit!”, „mi a fasz közötök van hozzá, mit csinálok?!”, „dögölj meg!”.

Anya Bobbyhoz csoszog, felveszi őt az ölébe, ami fáj, és Bobby nyüszög, de Anya azt mondja, „Jól van, jól van, minden rendben lesz. Csak mérges, majd megnyugszik. Tudod, hogy milyen.”

Anya mosolyog, Bobby a farkát csóválja.

 

A parkban legközelebb Abby nem megy oda hozzájuk. Abraham a padon ül, ahol mindig, és most senkivel nem beszélget, Bobby a földön fekszik mellette. Sokan mennek el előttük, de senki nem szól hozzájuk, és most fülvakargatás sincsen. Abby sokat les arrafelé, nincs jutalomfalat sem, Abraham pedig dühös, a lábával toporog. Aztán Abraham feláll, hogy sétáljon, de azt mondja Bobbynak, „marad!”. Körbemegy a játszótér körül, aztán megint és megint, és amikor éppen a másik oldalt van, ahol nem is látni őt, Abby odaszalad. Csoki van nála, és gyorsan ad belőle Bobbynak, megsimítja a fejét, és már szalad is tovább, mintha sosem járt volna ott.

Másnap is ez történik, csak akkor joghurtot hoz, egy egész doboz joghurtot.

Harmadnap Abraham észreveszi és üvölt, azt kiabálja, hogy „ne nyúlj a kutyámhoz!”.

Bobby megismerkedik a rendőrséggel, akit kihívnak, de nem kedves. Kettő van belőle, és azt mondja, „igazolványt kérek!”, és aztán még sokat beszélgetnek. Hazakíséri őket, azt mondják Anyának, hogy „Abraham Willis ellen több feljelentés is érkezett az elmúlt években, asszonyom. A fia gyerekek közelébe sem mehet, ezzel tisztában van, ugye?”

„Sosem megy gyerekek közelébe!”, Anya olyan kedves még akkor is, ha mérges. „Tudja jól, hogy nem szabad. Nem bántja a lányokat. Sosem bántott senkit.”

„Legalábbis bizonyítottan nem.”

„Hagyják békén a fiamat!”

„A fia minden nap a játszótér közelében van, asszonyom. Tudja, hogy ezért még bajba kerülhet. Azt akarják, hogy megint letartóztassuk?”

Abraham a szobában van, a telefonját nézi megint, és beszél és csak beszél, de nem Bobbyhoz, a telefonhoz beszél. A lányokhoz beszél, azt mondja nekik, nem lesz semmi baj, mert majd elkapja őket, főleg Abbyt, és majd ő élvezni fogja, csak menjen el a rendőrség, és Bobby is azt akarja, hogy menjen el mind a kettő rendőrség, mert egyik sem kedves, és Anya már sír miattuk.

Este nincs vacsora, mert Anya a szobában van, Abraham nincs otthon. Veszekedés volt, és Abraham megpofozta Anyát, aki erre azt mondta, „hát nem látod, hogy neked akarok segíteni?”.

 

Nincs reggeli.

Bobby megint a fürdőszobában pisil a szennyeskosár mögött. Semmit sem bír visszatartani, a szőnyegre kakil, de Anya szó nélkül összeszedi. Abraham hazajön, nem szól senkihez, nem mondja meg, hol volt.

Nincs ebéd.

Bobby az ajtót kaparja, de nem zavar vele senkit.

Nincs vacsora.

Az éjszaka hosszú, mert Abraham nem alszik, csak nézi a telefonját és liheg, és megint a lányokhoz beszél, Bobbyhoz nem.

Nincs reggeli.

Séta viszont van, de nincs póráz, és Abrahamot nem érdekli, hogy Bobby jön-e vele. A kuka mellett Bobby talál valamit, ami törött műanyag dobozban van. Eszik belőle, de nem finom, sőt, inkább rossz. Az állaga sem tetszik neki, de muszáj enni, mert éhes, és az jó, hogy a legyek elrepülnek onnan.

Abby ott van a játszótéren, de nem mennek be, csak kint állnak. Abraham sokáig áll ott, nem is mozdul. Bobby besurran egy bokor alatt, hogy a padhoz ügessen, aminél ülni szoktak. Abby észreveszi, odasiet, és van fülvakargatás, és azt mondja, „de örülök, hogy itt vagy!”. Megint csoki van nála, és mikor Bobby megeszi, Abraham üvölt vele. Bobby nem is igazán érti, és rossz a csoki íze a szájában, valami olyan különös most.

„Ne bántsd a kutyámat!”.

 

Amikor otthon vannak, valami még mindig nem jó, olyan furcsák a szagok és kavarog Bobby gyomra. Kopognak, aztán hirtelen Apa-Daniel ront be a lakásba. Az arca más, mint legutóbb, mert most nem mosolyog, most csak üvölt. „Hogy merészelsz hozzányúlni a lányomhoz, te pedofil állat?!”, és a kezeivel Abraham pólóját rángatja. „Engedj el!”, mondja Abraham, Apa-Daniel meg azt, hogy „örülj neki, ha nem öllek meg!”

Anya is kicsoszog, mert nem érti, mi történik, nem tudja, kicsoda Apa-Daniel, és Bobby a farkát akarja csóválni, mert ő kedveli Apa-Danielt, és Abby csokija olyan jó volt, de a szagok rosszak, és Bobby a folyosóra hány.

„Ez a féreg ma megverte a lányomat!”, mondja Apa-Daniel. „Megütött egy tizenegy éves kislányt!”

„Mi a fenéről beszél?”, kérdezi Anya. Olyan remegős a hangja.

„Te tényleg azt mondtad neki, hogy halálra fogod kefélni?!” És Apa-Daniel fröcsögve nevet, aztán beleveri Abraham fejét a falon lévő tükörbe. Mikor Anya felsikít, akkor újra beleveri, aztán még egyszer, Abraham a földre zuhan és minden csupa vér. Meg hányás. Bobby nincs jól.

Apa-Daniel üvölt, és megint jön a rendőrség, de most másik rendőrség jön. Most is ketten van, másik ketten, és van náluk valami, amit Abraham és Apa-Daniel csuklójára tesznek. Anya sír, és azt mondják, valaki hívjon neki orvost, mielőtt szívrohamot kap. Elviszik Abrahamot, elviszik Anyát és Apa-Danielt is, és Bobby ott marad egyedül. Fázik, olyan hideg most minden, a szagok egyre furcsábbak, és már csak a nyálát hányja, mert más már nem maradt. Mindene fáj, remegnek a lábai, ahogy bemegy a szobába, a körmei kopognak a parkettán, kopp-kopp-kopp. Szaporán veszi a levegőt, mert minden olyan rossz, nagyon rossz, most kéne valaki, de senki nincs, mert a rendőrség mindenkit elvitt, de Bobbyt vajon miért nem? Nem tudják, hogy neki Abrahammel kellene mennie, hátha szükség van rá is?

Újra hány, ez már nagyon rossz ízű és furcsa a színe is. De talán reggelre elmúlik, csak aludni kell egy kicsit. És mire felébred, Abraham is megint ott lesz, és akkor már nem lesz semmi baj. Bobby pedig jófiú, kibírja addig egyedül is. Még akkor is, ha most minden fáj.