Boldog kib_szott befejezés - 2. fejezet

A második fejezet picit lazábbra sikerült, de beindulnak majd ám a dolgok nem sokára egy kicsit jobban is.

Zene az olvasáshoz ITT, amennyiben igényled.

A nap szinte ragyogott a teraszon. A világos járólap és a ház fehér falai vakítóan fényesnek tűntek most, ahogy a nap lassan felkúszott az égre, a reggeli órákban nem sok árnyék vetült ide. Már most remegett a levegő a hőségtől.
Ilia hunyorogva lépett ki a kétszárnyú ajtón, egyenesen Mikheil felé indult. A férfi a terasz szélén, egy asztal mellett ült keresztbe tett lábakkal, éppen a szokásos reggeli újságot olvasta.
– Hogy vagy? – kérdezte Mikheil fel sem pillantva a sorok közül.
– Csodásan.
– Jól elintézett az a mocskos kis féreg. – Mikheil tekintete Iliára siklott, és amikor találkozott a tekintetük, ingerülten az ölébe hajtotta az újságot. – Muszáj mindig ilyen komornak lenned?
– Csak rohadtul idegesít.
– Mi?
– Az a mocskos kis féreg. Észre kellett volna vennem, hogy mire készül. Miattam történt az egész. Megsérülhettél volna.
– Ugyan már! – Mikheil megrántotta a vállát, majd újra maga elé emelte az újságot. – Kote nem készült semmire. Dühös volt és ki akarta fejezni.
Mivel a szemébe tűzött a nap, Ilia inkább arrébb lépett, szinte már Mikheil háta mögött állt. Most lenézett a terasz alatt elnyúló városra.
 
A Mikeladze-ház egészen fent ült egy meredek domboldalon, ahol az utcák már szinte kapszkodtak felfelé. A felső utcafrontról szinte semmi sem látszott belőle a vastag kerítés mögött, csak a zölddel benőtt homlokzat egy-egy részlete, mintha a ház el akart volna bújni a kíváncsi tekintetek elől. Többszintes, régi polgári ház volt faragott fakorlátos teraszokkal és vakolt kőfalakkal, belevájva a lejtőbe, a csupasz sziklafal szinte körbe ölelte. Az oldalsó ablakok pont erre a kőfalra néztek, és úgy tűnt, ha az ember kinyúl onnan, szinte meg tudná érinteni. A hátsó terasz egy magas támfal tetején ült a város felett, ahonnan be lehetett látni a háztetőkkel tarkított domboldalt és a lent futó folyópartot is.
A dombon álló fák bedőltek a teraszra, ami a sziklafal vonalát követve a ház mögött futott el, „L“ alakban megtörve a birtokot.
Ilia most ott állt ennek a terasznak a szélén, a kőkorláton álló páfrányokat figyelte. A súlyos cserép oldalát befutotta a moha.
– Engem is idegesít, hidd el – szólt Mikheil egykedvűen. – Ha tehettem volna, eltörtem volna a kezét. De az nem vezetne sehova.
– Irigyellek, amiért ilyen hideg fejjel tudsz gondolkodni. – Ilia megfordult, mert érezte magán a férfi pillantását. – Sajnálom, hogy tegnap…
– Elég! –  Mikheil közbe vágott. – Nem a te hibád volt, és…

A következő pillanatban Mariam lépett a teraszra, és Mikheil szinte rögtön elhallgatott. Csak figyelte, ahogy a nő felé siet egy hosszú, szűk szoknyában és egy fekete felsőben, amiben egyszerre volt elegáns és kihívó. A haját mindig kontyban hordta, a sminkje visszafogott volt. De a mosolya olyan szelíd, amitől Ilia is mindig ellágyult egy kicsit. Két gyerek szaladt ki utána; egy borzas hajú kisfiú és egy hosszú, fehér ruhába öltöztetett kislány. Ahogy szaladt, a copfja vidáman ugrált mögötte. A sort egy öltönyös férfi zárta  szabályosan fésült hajjal és fürkésző szemekkel. Zsebre tett kézzel, magabiztos léptekkel vágott át a teraszon, és mire odaért, Mikheil már állt, hogy kezet nyújtva üdvözölhesse.
– Nodar, barátom! – intett neki, hogy foglaljon helyet.

Mariam egy tálcát tett eléjük, és Ilia orrát megcsapta a frissen főtt kávé illata. Mikheil lágy mosollyal hálálta meg, ahogy a nő kitöltötte az italokat, és mikor a kislány hirtelen odaszaladt, hogy felugorjon az ölébe, elnevette magát.
– A lányod napról napra szebb lesz! – nézett rá mosolyogva Nodar. Markáns vonásai voltak, az arca mégis kedvesnek tűnt. Simára borotvált bőre kontrasztban állt Mikheil borostájával. – Olyan gyönyörű lesz, mint az anyja.
– Nem lesz könnyű távol tartani tőle a férfiakat, ha eljön az ideje – kezdte Mikheil nevetve. – De garantálom, hogy senki nem érhet majd hozzá.
– Mindig nagylelkű vagy a bókjaiddal – Mariam kedvesen megszorította Nodar vállát. – De az tény, hogy Nino mindig meg tudja olvasztani az apja szívét. Legalább neki sikerül…
– Ugyan már! –  Mikheil megragadta a nő kezét, hogy közelebb húzhassa magához, végül egy csókot nyomott az arcára. – Az én szívemet mindketten meg tudjátok olvasztani. Éppen ez a vesztem.

Nodar felnevetett. A hangjának mély tónusa egészen kellemes volt, de Ilia mindig érzett benne valamiféle élt. Talán csak az zavarta ennyire, hogy Nodar soha nem volt hajlandó tudomást venni a jelenlétéről.
– Rágyújtasz? – kérdezte Mikheil, de a zsebéhez nyúlva összeráncolta a szemöldökét.
– Odabent van az asztalon, mindjárt hozom! – szólt Mariam, majd megfordult, és visszasietett a házba.
– Mi járatban? – Mikheil hátradőlt, miközben a kislány vidáman ingatta a fejét jobbra-balra, élvezve, hogy a haja látványosan lifeg. Aztán nekiállt, hogy az apja újságjából hajtogasson valamit.
Nodar kihúzta magát a székben. Iliára pillantott, aki a korlátnak dőlve, karbafont kezekkel, leplezetlenül figyelte őket. Mikheil intett, hogy ne foglalkozzon vele, de úgy tűnt, Nodarnak kevésbé tetszik, hogy előtte kell beszélnie. Ám ha valóban így is volt, nem tette szóvá.
– Az éjszaka kihalásztak egy fiút a Mtkvariból, a Béke híd lábánál. A nyugati parton.
– És nekem ehhez mi közöm?
Mikheil kisimított egy tincset a kislány szeméből, majd megpróbálta betűzni az egyik színes kis csat alá, de az folyamatosan kicsúszott.
– Azt hiszem, a te egyik futárod.
– Csak hiszed?
– Nem vezetek róluk katalógust.

Mikheil felpillantott egy pillanatra, aztán Nino felé fordult. Az apró ujjacskák nem boldogultak az újsággal, ezért a férfi segített neki. Akármit is próbált hajtogatni Nino, az apja nem tudott rájönni, ezért úgy döntött, csónak lesz belőle.
– Mi történt vele?
– Még nem tudom. – Nodar lassan kortyolt bele a kávéjába. – De nem lehetett sokáig a vízben. Van egy durva fejsérülése. A doki szerint lehet, hogy betörték a koponyáját.
– Nem jó, így hajtsd – motyogta Mikheil Ninónak puhán. – Látod? Kész is!

Mariam léptei kecsesen szelték át a teraszt. A cigarettát az asztalra tette, majd a kislány hóna alá nyúlva kiemelte őt az apja öléből. Nino karjai automatikusan a férfi után kaptak, ezért Mikheil megfogta őket, majd egy-egy csókot nyomott mindkét kézfejére, mielőtt az anyja elvihette volna. Intett Nodarnak, hogy gyújtson rá, ő maga csak akkor nyúlt a dobozért, miután Nodar ajkai között felizzott a cigaretta vége.

– Niniko jövőre iskolába megy – szólt Mikheil kifújva egy nagy adag füstöt. – Hihetetlen, hogy milyen gyorsan nőnek. A halott kölyök milyen idős?
– Tizenöt körül. A neve Theo Kidasheli.
– A miénk? – Mikheil váltott egy futó pillantást Iliával, és mikor az bólogatni kezdett, ő ingerülten felsóhajtott. A forró szellő lelökött egy szalvétát az asztalról, de egyikük sem törődött vele.
– Picsába – suttogta. – Kurvára nincs most szükségünk egy halott kölyökre.
– Főleg nem azon a környéken. – Nodar lehamuzta a cigarettáját. – A kerületnek új rendőrkapitánya van. Vele nem lesz könnyű dolgunk.
– Mindenkinek megvan az ára, Nodar.

A terasz alatti támfal mellett egy autóút kanyarodott fel a ház irányába, amin most egy kocsi gurult végig. Ilia élvezte, hogy a feltámadt szél kicsit megmozgatta a meleget, ami megrekedt körülöttük. Mikheil a beérkező autó hangját követve a kőkorlát felé fordította a fejét, habár nem láthatta, csak sejtette, hogy Mariam távozik a gyerekekkel. Ilia már jól ismerte az arcizmainak rándulását, ismerte, hogy milyen az, amikor az akjait összepréselte, mint most is. Mikheil mérges volt.

– Megpróbálhatok beszélni vele.
– Muszáj lesz beszélned vele, Nodar. Nem akarok bonyodalmakat. Tudni akarom, ki ölte meg a srácot, de itt véget is ér a történet.
– Kutakodni fognak utána.
– Nem fogjuk engedni. Beszélj a kerületi kapitánnyal, a számlát majd én rendezem.
– Félek, hogy ezúttal nem lesz olyan egyszerű a helyzet, Mikheil.
– Akkor gondoskodj róla, hogy mégis az legyen! – Mikheil lecsapta a tenyerét az asztallapra. Nodar mindössze egy felvont szemöldökkel reagált rá, ezért gyorsan, ezúttal már visszafogottabb hangon hozzátette. – Ne haragudj. Csak pont most nem kéne semmi balhé. Zaza így is eléggé felhívja ránk a figyelmet.
– Zaza miatt nem kell aggódnod.

Nodar elnyomta a cigarettáját, majd kiitta a maradék kávét a csészéből. Hunyorgott, napbarnított bőrén most úgy tűnt, mintha megsokszorozódtak volna az apró kis ráncok. Kissé görbe orra volt, ám szemből ez nem volt feltűnő.
– Rosszkor jött ez a kapitány váltás – sóhajtotta Mikheil. – Én csíptem azt az alkoholista faszt.
– A főkapitány viszont nem annyira. – Nodar elmosolyodott. – De rajta leszek, hogy az újjal is legalább olyan jó barátok legyünk, mint a régivel.
– Köszönöm!
– Ugyan, ez nem csak a te érdeked. Úgy hallottam, eléggé kedvelik felsőbb körökben. Ha előrébb akarok lépni, akkor nekem is muszáj lesz megkedvelnem.

Mikheil gúnyosan felhorkantott, aztán újabb cigarettára gyújtott. Kényelmesen hátradőlve fújta ki a füstöt, még akkor sem mozdult, mikor Nodar egy mély sóhaj keretében felállt.
– Mennem kell, csak amiatt jöttem, hogy szóljak. Ha tudok valamit a fiúról, keresni foglak. – A szalvétát, amivel megtörölte a száját, most gombócba gyűrve az asztalra dobta. – Ne feledd a vacsorát jövő héten. Nyolc körül várunk titeket. Nem tudom, mi lesz a menü, ezt mindig a nőkre bízom, de Eka nagyon készül.
– Ott leszünk! – mosolyodott el Mikhiel. – Addig is, add át neki az üdvözletem.

Mikor Nodar alakja eltűnt a házban, Mikheil úgy hátravetette a fejét, hogy szinte már feküdt a székben.
– Ismered a kölyköt? – kérdezte lehunyt szemekkel.
Ilia az asztal mellé lépett, hogy elvegyen egy üveg vizet, majd a felét kitöltötte egy pohárba. Egy húzásra kiitta.
– Csak a nevét. De az öcséd ismerheti.
– Nyilván… – morogta sóhajtva Mikheil, újabb adag füstöt eregetve az ég felé. – Luka minden szemetet ismer.
– Talán tudhat valamit.
Miközben Mikheil nyögve feltápászkodott a székből, hogy a csikket elnyomhassa a hamutartóban, aztán kinyújtóztatva a tagjait a korláthoz léphessen, Ilia kitöltötte a maradék vizet a pohárba. 
– Kotéra gyanakszol?
– Ezek szerint te is – bólintott Ilia.
– Megfordult a fejemben. De nem lenne ennyire hülye. Nekik sem hiányzik a reflektorfény, márpedig ezzel a kölyökkel most igencsak a figyelem középpontjába kerülhetünk mindannyian.
– Csak akkor, ha hozzánk tudják kötni.

Ilia ivás közben a szeme sarkából látta, hogy Luka komótosan, zsebre tett kézzel lépked felfelé a lépcsőn, ami egyenesen a sziklafal mentén, az alsó kaputól kapaszkodott fel a teraszra. Még mindig az előző esti ruháját viselte. Amint észrevette őket, egy pillanatra elmosolyodott.

– Mi ez a gyászos hangulat ezen a csodás reggelen? – kérdezte vidáman.
Ilia újabb kortyot ivott a vizéből, és csak forgatta az ujjai között a poharat, aztán inkább visszatette az asztalra. Mikheil az alattuk elterülő várost bámulta, mintha a válaszokat ki tudná olvasni a megannyi háztetőről, amik a domboldalt tarkították.
– Megölték az egyik futárfiút.
– Maradt még elég. – Luka megvonta a vállát.
– Egy sem fog maradni, ha nyomozást indítanak.

Mikheil egyetlen pillantást vetett az öccsére, amikor az melléjük lépett. Ismét a város felé fordult, és röviden belekezdett, hogy milyen problémákat vethet fel az új kapitány felbukkanása, ám Luka, úgy tűnt, ebből semmit sem hallott. Tekintetét Iliáéba fúrta, aki mozdulatlanul tűrte. Luka felvette a poharát az asztalról, és miközben továbbra is fogva tartotta a pillantását az övével, a nyelvét lassan körbefuttatta a pohár peremén, elidőzve azon a részen, ahol Ilia ivott belőle, vastag nyálcsíkot hagyva az üvegen. Aztán egyetlen mozdulattal kiitta belőle a maradék vizet.

Ilia nem mozdult, de érezte, hogy a tüdejét feszíti a benntartott levegő, ezért lassan kiengedte. Mikor Mikheil feléjük fordult, szinte erőszakkal kellett elszakítania a szemét Lukáról.
– Nodar elintézi? – kérdezte Luka. – Bár, ki tudja, hogy ő meddig maradhat még kapitány. Ha így folytatja, még bekerül a felsőbb vezetésbe, és akkor már nem a mi malmunkra fogja hajtani a vizet.
– Nodar nem megy sehova. Élvezi, hogy pancsikolhat itt a szarban, nem vágyik ő ennél többre. Megelégszik a látszathatalommal, a jó borokkal és drága cigarettákkal. – Mikheil végigfuttatta a tekintetét az öccsén. – Menj, pihenj le! Még mindig bűzlesz a piától és ki tudja még, mitől.

Luka kajánul elmosolyodott, majd az immáron üres poharat Ilia kezébe nyomta, akinek olyan erővel fonódtak rá az ujjai, hogy attól félt, megreped az üveg. Mikheil kiismerhetetlen arccal nézett utána.
– Tudod, miért kapta azt a pecsétgyűrűt a harmincötödik születésnapjára? – kérdezte, de nem várt választ. – Szimbólumként. Apám mindig azt mondogatta a halála előtt, hogy addigra majd igazi férfivá érik. Hát…
Mikheil sóhajtva elhallgatott, ám ebbe a sóhajba minden érzését belesűrítette.
 
*

Az edzőterem falai koszosak és festékfoltosak voltak, az ablakok viszont nagyok, és beáramlott rajtuk a késő délutáni napfény. Ilia izmai monoton ütemben feszültek meg és engedtek el, ahogy a karjait összezárta, majd lassan visszaengedte maga előtt. Az erei kirajzolódtak a bőre alatt, és minden egyes lélegzetvételnél érezte, hogy a szíve egyre vadabb ütemben pumpálja a vért. A fülében üvöltött a zene, az adrenalin szinte szétfeszítette. A vállait. A combjait. De főleg a gondolatait. Nem tudott szabadulni a halott gyerek képétől, minden pillanatban, amikor lehunyta a szemét, egy víztől csöpögő testet látott. Egy fiút, aki nyitott szemekkel hevert a sárban.

Az izzadtság átáztatta a pólóját, ezért a földre dobta. Kevesen voltak rajta kívül, éppen ezért szeretett idejárni. Egy régi terem volt, olcsó bérlet és ismeretlen arcok. De most Ilia annak örült volna igazán, ha tömeg van, ha a gépek monoton zaja, a zene basszusa, a súlyok egymáshoz csapódása olyan káoszt teremt, ami túlstimulálja az idegrendszerét, és kiszorít minden gondolatot a fejéből. A túl erős izzadtságszag, a túl sok tekintet és a túl levegőtlen helyiség. De nem így volt, és a koponyája börtönként zárta be Theo képét. Meg egy másikat, amit végképp ki akart törölni onnan. De újra és újra látta, ahogy Luka nyelve a pohár széléhez ér, érezte, ahogy az ő állkapcsához ér. Érezte az illatát az orrában, érezte a szorítását a nyaka körül. És minél vadabbul feszítette az izmait, minél több adrenalin áradt szét a testében, annál élénkebb lett a kép. Végül már csak ezt látta.

A zuhany alatt szinte azonnal elélvezett, csak néhány mozdulat kellett hozzá. A fejét a csempének döntötte, és gyűlölte magát azért, mert Luka ilyen könnyen hatni tudott rá.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Boldog kib_szott befejezés - 1. fejezet

Jel. 6,17*